Az alkotás a Michelangelo Merisi da Caravaggio néven született művész életét ismerteti munkásságán és küzdelmein keresztül. Nem csupán a művészetét, de az egész létét is a fény és az árnyék, a kontrasztok és az ellentmondások, a zsenialitás és a józanság váltakozása jellemezte. Forradalmi művész volt, akit nem fogadtak el kortársai. Szerencséje után kutatva, vagy talán önmagát keresve utazta be Olaszországot, Milánótól kezdve Velencén, Rómán, Nápolyon, Máltán át egészen Szicíliáig, miközben folyamatosan menekült ellenségei elől. A sors fintoraként a halál Porto Ercoléban érte utol, egy lépésre Rómától és a megváltástól. Roberto Longhi, a legelismertebb Caravaggio-szakértő véleménye szerint a művész munkásságát szigorúan csak az életrajzával párhuzamosan lehet értelmezni, mivel minden mesterművében személyes tapasztalatai tükröződnek.

Különös rablássorozat rázza meg a világ leghíresebb múzeumait: egy rejtélyes bűnbanda egymás után szerzi meg a legértékesebb képeket. Hiába minden óvintézkedés, semmi sem akadályozhatja meg a Gyűjtőt és csapatát az újabb festmények ellopásában, a rendőrség pedig tehetetlen. Csupán Kowalski, a washingtoni magánnyomozó veszi észre, hogy mi a közös az ellopott műtárgyakban, de veszélybe kerül az élete, amikor beleszeret a rablóbanda femme fatale-jába, Mimibe. A pánikba esett biztosítótársaságok százmillió dollár jutalmat ajánlanak a nyomravezetőnek, ezt hallva pedig az alvilág is bekapcsolódik a macska-egér játékba, mindent elsöprő lavinát indítva el.

Verdi Aidája nemcsak a szerző életművében foglal el kitüntetett helyet, de a teljes operairodalom egyik legnépszerűbb remekművét is tisztelhetjük benne. A Metropolitan Opera közönsége is ragaszkodik hozzá: az Aida a színház második legtöbbet játszott darabja, a mostani szezon kezdetéig 1162 előadást ért meg. Sonja Frisell látványos, klasszikus rendezése 1988 óta szerepel a Met repertoárján, a HD közvetítések sorában is többször volt már látható – a hagyományos operajátszás hívei örömmel nézhetik meg újra. A mostani felújítás – ahogy az a Mettől elvárható – bővelkedik sztárénekesekben: Aidát Anna Netrebko énekli, aki tavaly nyáron, Salzburgban találkozott először a szereppel – alakítását egyöntetű szakmai és közönségsiker övezte. Partnerét, Radamest a közelmúltban Budapesten is fellépett Aleksandrs Antonenko formálja meg, Amenris szerepében pedig napjaink egyik vezető mezzoszopránja, Anita Rahvelisvili lép föl. A Met-közvetítésekből már jól ismert Nicola Luisotti vezénylése a hamisítatlan olasz stílus és temperamentum garanciája.

Ki gondolná, hogy erről a hamisítatlan francia nagyoperáról sokáig nem akart tudomást venni a párizsi közönség? Pedig így történt; a mű ősbemutatója éppen ezért nem is Franciaországban, hanem – Liszt Ferenc közbenjárásának köszönhetően – Weimarban volt. A hatalmas kórust foglalkoztató, látványos táncjeleneteket – köztük a híres Bacchanáliát is – tartalmazó opera igazi jutalomjáték a rendezők számára, mellyel az új produkciót színpadra álmodó Darko Tresnjak minden bizonnyal élni is fog. A darab középpontjában három monumentális szerep áll, melyet a Met hagyományaihoz híven három világsztár szólaltat meg. Napjaink egyik legnagyobb mezzoszoprán-sztárja, Elīna Garanča számára magától értetődő volt, hogy előbb-utóbb minden mezzoszerepek talán legnagyobbikában, Delilaként is bemutatkozhasson. A másik címszereplő, Roberto Alagna évtizedek óta visszatérő vendége és kedvence a Metnek – emellett pedig specialistája a francia repertoárnak, csakúgy, mint a Dágon főpapját megszemélyesítő Laurent Naouri.

Noha a Metropolitan 1883-as megnyitásától kezdve a világ egyik elsőszámú operaháza, viszonylag kevés világpremiernek adott otthont, és ezek között még kevesebb akad, amely később az alaprepertoár részévé tudott válni. Ezek egyike, mi több: legfontosabbika Puccini vadnyugati környezetben játszódó dalműve, A Nyugat lánya. A New York-i ősbemutató (melyet Arturo Toscanini vezényelt, s melynek férfi főszerepét a legendás Enrico Caruso alakította) elsöprő sikert aratott, Európát azonban nehezen hódította meg a mű. Manapság is ritkán tűzik műsorra a színházak (a Metben is alig 104-szer ment száz esztendő alatt!), elsősorban rendkívüli nehézségeket támasztó női főszerepe miatt. A Met-közvetítések sorozatában immár másodszor lesz látható Giancarlo Del Monaco 1991-es rendezése, melynek címszerepét ezúttal a drámai szerepek specialistája, Eva-Maria Westbroek alakítja. Dick Johnsonként a hazánkban is közönségkedvenc Jonas Kaufmann áll színpadra, Rance seriffként pedig Željko Lučić próbálja akadályozni a szerelmesek egymásra találását.

Ahogy az utóbbi években megszokhattuk, az idei szezon kínálatából sem hiányozhat a kortárs opera: Nico Muhly Marnie című operáját 2017-ben mutatták be az Angol Nemzeti Operában, tehát egészen friss mű, melynek pozitív közönség- és kritikai visszhangja azt bizonyítja: az opera műfaja egyáltalán nem halott. A sikerhez persze hozzátartozik, hogy a szövegíró, Nicholas Wright biztos forráshoz nyúlt: az Alfred Hitchcock azonos című thrillerének alapjául szolgáló Winston Graham-regényt vitte színpadra. Michael Mayer rendező gondoskodik róla, hogy a produkció legalább olyan izgalmas legyen, mint a regény, vagy a film, s hogy semmiben se legyen hiányérzetünk. Zenei vonatkozásban biztosan nem lesz.

Amióta csak ifj. Alexandre Dumas papírra vetette A kaméliás hölgy könnyfakasztó történetét, se szeri, se száma a színpadi, filmes és egyéb feldolgozásoknak. Verdié nem csak népszerűsége folytán emelkedik ki ezek közül, de az emberábrázolás mélysége, a problémalátás igazsága jóvoltából is. Talán ez is okozza, hogy Verdi sok népszerű operája között épp a Traviata az, amihez a legbensőségesebb szeretet fűzi a nézőt-hallgatót. A Met-közvetítések sorozatában már kétszer is sugárzott opera ezúttal teljesen új köntösben, Michael Mayer rendezésében, friss bemutatóként kerül a nézők elé.