A csendesen csordogáló patak melletti kocsmateraszon egy lány, a kocsmáros és egy helybéli rendőr napozik. Filmes csapat érkezik, akik megzavarják a csendet. Közöttük van két fiatal elítélt is, akik néhány napja még érettségijüket ünnepelték. Bűnük, hogy részegen beverték a kocsmáros fejét, és lerombolták a patak melletti kunyhót. Most azért kell visszatérniük, hogy mint egy pszichodráma-tanfolyamon, újra eljátsszák a történteket, s erről dokumentumfilm készüljön a nép okulására; lám, ilyenek az alkoholfogyasztás következményei. Ha a bíró elégedett lesz a filmmel, a fiúk újra szabadok lesznek. Mert: "Az igazi különbség a majom és az ember között az, hogy az embernek van igazolványa." A filmkritikusok által minden idők legjobb román filmjének választott Helyszíni szemle egy olyan műalkotás, amely a világ élvonalába emelte Lucian Pintilie román filmrendezőt, és amely 2012-ben a New York-i Modern Művészeti Múzeum Örök Értéktárába is bekerült, annak ellenére, hogy a maga idejében egyetlen nemzetközi díjban sem részesült. A filmet egy 1962-ben Karánsebesen megtörtént eset ihlette: két fiatal banális összetűzésének helyszíni rekonstrukciója, ám hiába a Milícia éber felügyelete, az események tragikus fordulatot vesznek. A fekete-fehér, dokumentarista jellegű filmalkotást 1970. január 5-én mutatták be, ám nem sokkal később betiltották, és 1990-ig kellet várni az ismételt bemutatóra. Esztétikai szempontból a Helyszíni szemle egy modern hősköltemény, egy sűrű, többrétegű alkotás, mely számos filozófiai értelmezést felvet, továbbá az első olyan román film, amely ironikus, kaján, sőt cinikus hangvételével művészi módon vezeti be a nézőt a romániai erkölcsi és szellemi pokolba, a züllött balkáni szellemtől megfertőzött jellegzetes román megvetéslabirintusba.

A társadalom abszurditásaira mindig elemző, ám elfogadó attitűddel tekintő Corneliu Porumboiu immár második sport-témájú dokumentumfilmjét készíti el, azokat a zűrzavaros „neves napokat” mutatja be, amikor mindenki azt hiszi, hogy a sport – jelen esetben a futball – képes elszakadni a szociális kontextustól. A „futballsérült” Laurențiu Ghinghină egy egyszerű kormányhivatalnok a rendező szülővárosában, Vasluiban, ám ugyanakkor a futball veszett ügyeinek felkent lovagja, aki egy 2.0-ás változattal lép elő a labdavallás megreformálására. A futball szentélyében történő füttykoncertek rendezésén túl, Ginghină a maga donquijotizmusával mindenkit megnyer magának, a közönség egyszerűen aláveti magát akaratának, minden befogadót arra késztet, hogy a kánontól jelentős szögben eltérő módon képzelje el az új paradigmarendszert.

A Jelenetek három független részből álló szkeccsfilm – A telefon, A vizsgálat, Négy pofon – amelyet mindössze a stáb és implicit módon a ’80-as évek hangulata, valamint a korabeli filmkészítők nehézségei kötnek össze. Az Alexandru Tatos ars poeticájaként is értelmezhető film egy forgatócsapat tagjainak életébe enged bepillantást. Akárcsak egy beavatási szertartásban a hétköznapi banalitástól rendkívüli helyzetekig jutunk el, amelyek szokatlan drámaiságára nem voltak felkészülve a „sokoldalúan fejlett szocialista társadalom” éberszemű aparatcsikjai, a kollektív tudatból is törölt létmotívumok arra a helyzetre reagálnak, amikor a szereplő–átlagpolgár egy élettöredék-pillanatra hirtelen hősszerepben találja magát.

Cătălin Saizescu játékfilmjét egy olyan valós esemény ihlette, amely annak idején egész Romániát mélyen megrázta: egy rövidzárlat okozta kegyetlen tűzvészben a „Giulești” szülészotthonban elképzelhetetlen körülmények között életét vesztette hat koraszülött. A rendező nem titkolt szándéka felnyitni a közönség szemét; egy mérsékelt fikció keretében szeretné felkelteni a mindenkiben ott szunnyadó felelősségérzetet és -vállalást, hogy elszakadhassunk a súlyosan rögzült, „hagyd csak, jól van ez így is” jelzővel illethető önző és hárító magatartástól.

Vincent Van Gogh munkássága egy egészen új nézőpontból kerül megközelítésre: a holland festőzseni műveinek legnagyobb magángyűjteményével rendelkező személy, Helene Kröller-Müller (1869–1939) szemszögéből, aki a festő közel háromszáz alkotását vásárolta fel a 20. század elején. Miközben a film végigköveti a műgyűjtő nő életútját, végigvezeti a nézőket a De Huge Veluwe Nemzeti Park területén található Kröller-Müller Múzeum páratlan építészeti csodáján és a benne megtalálható felbecsülhetetlen értékű műalkotásokon. Van Gogh egzisztenciális és lelki vívódásai testvére, Theo leveleinek egy-egy bekezdésén keresztül tárulnak fel a filmben, amely Párizstól Provence-ig a festő különböző lakhelyeire is elkalauzolja a nézőket. Az alkotás vezérfonalul szolgáló másik kiállítás a vicenzai Basilica Palladiana „Búzamezők és borús égbolt között” című tárlata, amely negyven festményt és nyolcvanöt rajzot vonultat fel a Kröller-Müller Múzeum gyűjteményéből. A film különlegessége, hogy átfogó módon mutatja be mind a gyűjteményeket, mind a művészet iránti lángoló szenvedélyt, ami a létrejöttéhez vezetett.

Ovadia a tel-avivi szórakozóhelyek kidobóembere. Álma, hogy apa legyen, felesége, Rachel azonban már közel 5 éve próbál sikertelenül teherbe esni. Amikor Shalom, egy kisstílű gengszter munkát ajánl neki, Ovadia nagy lehetőséget lát az ötletben, mivel így biztosíthatja feleségének a drága magánkezelést. Amint Rachel teherbe esik, férje úgy dönt, nem dolgozik többet Shalomnak, ez viszont korántsem olyan egyszerű, mint gondolta.

A dokumentumfilm egy idős ember és egy kamasz fiú kölcsönös tanítási-tanulási folyamatába enged betekintést, az emberi kapcsolatok és a generációkat összekötő hidak fontosságának érzékletes bemutatásával. A történet középpontjában két „fiú” bármicvó ünnepségre történő felkészülése áll. Mindkettőjük számára kiemelten fontos ez az esemény. A zsidó hagyomány szerinti férfivá válás útját ugyanakkor a köztük lévő 70 év korkülönbség miatt jelentősen különbözően élik meg. Az özvegy, 83 éves Gyuri bácsi számára most jött el az idő, hogy legyőzze félelmeit, engedje magát emlékezni azokra a nehéz időkre, amivel szembesülnie kellett 13 éves korában és végre beteljesüljön az, aminek 70 évvel ezelőtt kellett volna megtörténnie. Az álmokkal és reményekkel teli 13 éves kamasz, Salom Gyuri bácsit a saját elveszett gyerekkorára emlékezteti. A fiú felkészülése csupa természetes, örömteli esemény, tele pozitív izgalommal, míg az idős embernek először meg kell küzdenie saját gyászával, szorongásaival.

Amióta csak ifj. Alexandre Dumas papírra vetette A kaméliás hölgy könnyfakasztó történetét, se szeri, se száma a színpadi, filmes és egyéb feldolgozásoknak. Verdié nem csak népszerűsége folytán emelkedik ki ezek közül, de az emberábrázolás mélysége, a problémalátás igazsága jóvoltából is. Talán ez is okozza, hogy Verdi sok népszerű operája között épp a Traviata az, amihez a legbensőségesebb szeretet fűzi a nézőt-hallgatót. A Met-közvetítések sorozatában már kétszer is sugárzott opera ezúttal teljesen új köntösben, Michael Mayer rendezésében, friss bemutatóként kerül a nézők elé.

Anna 40 körül van. Rohan. Van három gyereke, férje, munkája, anyagi szorongása. A pénzük fillérre, a napjaik percekre vannak beosztva. Anna odaér, megígér, elintéz, elhoz, fejben tart, órát tart. Anna nem éri utol a férjét. Szeretne beszélni vele. Úgy érzi, muszáj lenne. Úgy érzi, elveszti őt. És úgy érzi, nem térhet ki a mindig soron következő feladat elől. A hétköznapi, a masszívan monoton ütközik a törékennyel, a nem ismételhetővel.

A Genezis történetének középpontjában egy roma kisfiú áll, akinek gyerekkora drasztikusan véget ér, amikor egy brutális támadásban elveszíti a családját. A munkájába temetkező sikeres ügyvédnő felettese nyomására elvállalja a rasszista gyilkosságsorozat egyik vádlottjának védelmét. A nyomozás során megismerkedik az ügyben tanúként résztvevő kisfiúval, és ez a találkozás mindkettejük életét gyökeresen megváltoztatja. Egy titokzatos kamaszlány is belekeveredik az ügybe, amikor sötét titkok derülnek ki a szerelméről. A bibliai eredettörténet a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből érkező emberek sorsán keresztül elevenedik meg, útjaik sosem kereszteznék egymást, ám sorsuk mégis összefonódik ennek a tragikus bűnténynek az árnyékában. A Genezis szereplői az egyetemes emberi értékek - az életbe vetett hit, a szolidaritás, a felelősség - mentén döntenek a sorsukról, így lehetőséget kapnak az újrakezdésre, egy új életre.