Homo Ludens Project 2013-ban jött létre. Szegedi székhelyű alkotóközösség szemlélete lehetővé teszi a társadalmi problémák szabad, és játékos megközelítését, a különböző művészeti ágak, műnemek és műfajok keveredéséből származó új műfajok létrejöttét, nyitottságot az európai és tengerentúli kortárs művészetekre. Előadásaikkal rendszeresen szerepelnek fesztiválokon, így a THEALTER nemzetközi színházi fesztiválon vagy a Szegedi Ifjúsági Napok Civil Falu programjain, valamint szegedi játszóhelyük mellett budapesti és más vidéki városokban is bemutatják előadásaikat, művészeti akcióikat.

Részletes program 2020. augusztus 15-én

19:00 GÓBI RITA TÁRSULAT: PERDÜL
szabadtéri egyszemélyes kortárs táncelőadás - Vaszy Viktor tér

A 2006-ban létrejött Góbi Rita Társulat eleinte utcatánccal és különböző szabadtéri térspecifikus előadásokkal lépett fel. 2020-ban a Köszönjük Magyarország! program keretein belül megvalósuló Perdül című térspecifikus, fúziós performance-szal a Társulat visszatér a kezdeteihez. Az előadásban a kortárs mozdulatvilág, a hagyományos magyar népzene ihlette kontra zene és a land art képzőművészeti irányzat egyszerre jelenik meg, középpontba helyezve a humort, az élet élvezetét.

19:30 EGY NŐ  - A Homo Ludens Project COVID-19 járvány és karantén alatt készült közösségi filmje

Belvárosi Mozi, Balázs Béla terem

A forgatókönyvet Esterházy Péter Egy nő című regénye 11 számozott részletének felhasználásával írta: Benkő Imola Orsolya.

Van egy könyv. Szeret. Már amennyire egy könyv szeretni tud. Ez szeret, kimondottan Esterházysan. Egy nő. Ez a címe. Számozott regény. Tavaly úgy döntöttünk megcsináljuk a színház nyelvén. Majd jött a vírus és száműzött minket a négy fal közé. Mivel messze áll tőlünk az eltántorodás, gondoltunk még egyet, legyen a színház helyett karanténfilm. Felkértünk hát számunkra kedves és fontos alkotókat, hogy mondják kamerába Esterházy szövegeit. Vagy telefonba. Vagy mosógépbe. Amire futja. Küldjék el, ebből lesz a film. Montázsfilm.

A mi filmünk nem mesél történetet. Egy közös élmény lenyomata. Költői képek sokasága Esterházy szövegein keresztül. A vágyról, a vágytalanságról. Hogyan élte meg az ember bezártságot a karantén alatt, hogyan vágyott a közelségre, a találkozásra? A karanténidőszak költői lenyomata. Hogyan tudunk egymáshoz közelebb jutni? Mire ébresztett rá a bezártság? Mi lett fontos, égbekiáltó? Közelebb akarunk jutni másikhoz. A következő lépés az érintés dicsérete.

A filmbemutató után lehetőségetek van kötetlenül beszélgetni a filmről a HLP alkotóival. Ha van kedved maradj. Csak bátran, csak szabadon.

Jegyár: 1350,- Ft

A 30. THEALTER Fesztivál hivatalos programja.

Az esemény facebook oldala.

 

2020.08.15. szombat